júl 16

A magyar Balogh Roland nyerte a híres Montreux-i  Jazz Fesztivál gitárversenyét július 14-én az erős nemzetközi mezőnyben. A fődíj egy nagyon értékes Gibson gitár, egy lemezfelvétel a Balik Farm Studio-ban, és a jövő évi, 44. Montreux-i Jazz Fesztiválon, meghívott előadóként való szereplés. Magyarországnak a győzelem hatalmas elismerés, hiszen a világ minden tájáról neveznek a versenyzők és egy előválogatás után, az előzetesen beküldött hangfelvételek alapján kilenc zenész kerül be az elődöntőbe, három pedig a döntőre.

Read the rest of this entry »

júl 14

Július 16-án, csütörtökön este 8 órától a Váczi Eszter Quartet lép fel a Jazzkom színpadán, a Szent Borbála komáromi hajóétteremben.

Váczi Eszter azon kevés magyarországi jazz előadók egyike, aki vállalta, hogy a jazz műfajában saját vokális anyaggal jelentkezzen, mely ráadásul nem angol, hanem magyar nyelven szólal meg. A 2002-ben alakult Váczi Eszter Quartet így idén kiadta első lemezét VISSZA HOZZÁD címmel, mely egy mindenképp kellemes jazz-élményt nyújt a hallgatónak. Többek között a lemez dalaiból is hallhatunk a csütörtöki koncerten.
Read the rest of this entry »